Szerdai főzési tippek – Borsófőzelék csirkemellel

Sziasztok!

Ismét szerda, úgyhogy jöjjön a szerdai nap tematikus bejegyzése a főzési-sütési tippek. Olyan ételeket fogok bemutatni, amelyek könnyen elkészíthetőek. Régen nem voltam nagy kedvelője a főzelékeknek, de mostanában egyre többet megeszek.

A borsófőzeléket mi sósan szoktuk elkészíteni. Nagy meglepetés volt, amikor az Anyóstól egyszer ezt kértem ebédre, és belekóstolva édes volt. Én nem szeretem keverni az édeset és a sósat. Ez ilyen szögletes gondolkodás, de hát nem tudok mit tenni. Szóval megkóstoltam már édesen is, de nálam maradt a sós verzió. Ez következik most egy kis csirkemellel.

Első lépésben megpárolom a hagymát, vagy azt is mondhatnám, hogy megdinsztelem. Vigyázzunk nehogy odaégessük, mert akkor hiába sírtunk az aprítás alatt, kezdhetjük elölről.

Ezután tegyük bele a borsót, amit szintén át kell melegíteni/párolni/pirítani (nem tudom, elég fapados szókincsem van a főzési szakszavakból)

Én csak két főre főzök, úgyhogy nem szoktam hatalmas mennyiséget készíteni. (Mondjuk ebből még másnap is ettünk.)

Ezután jön a víz és a só. Semmi egyéb fűszerrel nem szoktam turbózni. Itt is érvényes a kevesebb néha több.  Ezt szépen hagyom, hogy főljön.

Addig elkészítem a csirkemellet, amit különböző alaplapú hasábokra vágom.Nemhogy ikozaédert, de még egy hexaéder sem lett. 🙂

Ismét egy kis sírás következik. A hagymát megpirítom, majd hozzáadom a húst.

Addig sütöm, amíg nem fehéredik ki. Ha szerencsések vagyunk akkor nem ég oda, jelentem én többet mosogathattam, kellett egy edény-csere .

Ezután felöntöm egy kis vízzel és hagyom főni/párolódni.

Ha a borsó megfő, akkor készítek hozzá egy fehér mártást (liszt és egy kis víz). Anyu néha  pirospaprikát is szokott rakni hozzá. Én jobban szeretem fehéren. Ez megy még a borsóhoz. Vigyázzunk a csomókra. Hagyjuk még kb. 10-15 percig főzni és kész.

Itt a végeredmény. A férjem egy kis magvas zsemlét is evett hozzá, hogy laktatóbb legyen :).

Remélem tetszett.

Várom az ötleteiteket, Ti hogyan szoktátok elkészíteni!

Legyetek jók!

Erika

Erika

Tovább a blogra »